Az öntözőrendszerek telepítése a kitűzéssel kezdődik. Ekkor a terv alapján a területen kitűzzük a szórófejek helyét, kijelöljük az árkok nyomvonalát, illetve a szelepdobozok, valamint a vezérlő automatika és az esőérzékelő pontos helyét. A második fontos lépés az árokásás és az összes járulékos földmunka elvégzése. Amennyiben meglévő gyepfelületre telepítjük az öntözőrendszert, akkor döntsük el, hogy gyeptéglázással, vagy felülvetéssel pótoljuk vissza a gyepet az árkok nyomvonalán. Amennyiben szép, összefüggő, sűrű gyepfelületen dolgozunk, akkor célszerű gyeptéglázni, hiszen így a munka végeztével szinte teljesen láthatatlan munkánk nyoma. Ez nyilván időigényesebb és költségesebb eljárás, mint a betemetett árkok fűmaggal történő felülvetése. Az árokásást a csőfektetés követi, ilyenkor először kiépítjük a gerincszakaszt a szeleposztó(k)ig, majd onnan minden egyes zóna szárnyvezetékét kifektetjük. Amikor a csővezeték hálózatot elkészítettük, akkor következik a szórófejek csatlakoztatása.
Javasoljuk a megfúrós idommal és flexibilis fejbekötő csővel (akár 20 mm-es LPE csővel és tokos idommal, akár speciális fejbekötő csővel és a hozzá tartozó idomokkal) történő szórófejbekötések kiépítését, hiszen ezekkel szórófejeink fel-le és jobbra-balra is (minden irányban) igazíthatók, ez megkönnyíti a fejek szintbe állítását és utólagos igazítását egyaránt. Flexibilis bekötésnél először felszereljük a megfúrós idomot a csőre kb. 50-70 cm-re a szórófej tervezett helyétől, majd megfúrjuk a megfúrós idom kilépő ágán keresztül a cső felső oldalát. Használjunk 8-12 mm átmérő közötti fafúrót, ennek hegye szépen vezeti a fúrót a csőben, csak arra kell ügyelnünk, hogy a furat nagyjából középre kerüljön az idomban és ne érintse a tömítőgyűrűt (ld. film). Ezután az egyik fejbekötő könyököt csavarjuk be a megfúrós idomba és csatlakoztassuk hozzá a megfelelő méretű fejbekötő csövet. Amennyiben rotoros szórófejeket (pl. Hunter PGP, vagy Rain Bird 5000), vagy nem cserélhető fúvókás spray fejet (pl. Hunter PS sorozat) építünk be, akkor az adott zónát az összes fejbekötő cső csatlakoztatása után öblítsük át (nyissuk ki a zóna mágnesszelepét és hagyjuk nyitva, amíg az összes fejbekötő csőből nem jön a víz), hogy az építéskor esetlegesen a csövekbe kerülő szennyeződések (pl. homok, csőforgács) kimosódjanak. Ezután csatlakoztassuk a fejeket, állítsuk szintbe őket és kezdjük meg az árok betemetését. Amennyiben spray szórófejeket (pl. Rain Bird 1800-as sorozat, vagy Hunter Pro-spray), illetve MP-rotator fúvókával szerelt fejeket telepítünk, akkor először állítsuk szintbe a fejeket, temessük be az árkokat, majd csak ezután öblítsük át a zónát, a spray szórófejházak tetején található színes kupakok (öblítőkupak) segítenek tisztán tartani a rendszert. Miután átöblítettük az adott kört, húzzuk fel az öblítőkupaknál fogva a szórófej fúvókacsövét, fogjuk meg a nyakát, tekerjük le az öblítőkupakot, majd tekerjük be a megfelelő fúvókát. Ezután állítsuk be először a fix oldalt (a fúvókacső elforgatásával), majd a kívánt szórási szöget a fúvóka szögállító gyűrűjével (ha állítható szögű típus). Rotoros szórófejeknél a fix oldalt sok esetben nem a fúvókacső elforgatásával, hanem az egész szórófej meneten történő elforgatásával tudjuk beállítani, a szórásszög állítására pedig a legtöbb típusnál a fej tetején található szórásszög-állító csavart találunk, de sok kivétel is akad, így szerelés előtt mindenképpen járjunk utána az adott típus beállításának.
Amennyiben van csepegtető zónánk az adott kertben, csatlakozzunk rá a tekercs csepegtető csővel a megfúrós idomba csavart csepegtetőcső-indító idomra, majd magunk előtt görgetve a tekercset haladjunk végig a sövények és ágyások mentén, melyeket csepegtetve szeretnénk megöntözni. Szélesebb ágyásoknál kb. 60 cm-es távolságra oda vissza, vagy kígyózva is vezethetjük a csepegtető csövet, arra ügyeljünk azonban, hogy nagyon ne törjön meg a cső forduláskor. A csepegtető csövekhez vásárolhatunk toldókat, T-idomokat, könyökidomot, végelzárót, stb. A csepegtető csöveket érdemes lerögzíteni a talajon, erre speciális csepegtető cső rögzítő tüskéket használhatunk, így a cső nem mozdul el jobbra-balra nagyobb mértékben és oda csepeg a víz, ahová szánjuk.
Mielőtt az összes zónát készre szereljük és betemetjük az árkokat, győződjünk meg róla, hogy behúztuk-e a mágnesszelepeket, illetve az esőérzékelőt a vezérlővel összekötő elektromos kábelt, hiszen ezt rendszerint ugyanabban az árokrendszerben vezetjük, mint a csöveket. A kábel tartalmazzon legalább a mágnesszelepek száma+1 ért, de ha mód van rá hagyjunk benne néhány tartalék eret a későbbi esetleges fejlesztésekhez. Cégünk speciális öntözésvezérlő kábelt (8 x 0,8 mm2 keresztmetszet) is forgalmaz: ez 100 m-es tekercsekben kapható, kettős szigetelésű 8 eres földkábel, nem szükséges külön védőcső hozzá.
A visszatemetés egyik legnagyobb odafigyelést igénylő része a szelepdoboz körüli rész temetése. Figyeljünk arra, hogy a szelepdoboz fedele teljesen szintbe kerüljön a környező tereppel, belül a szelepek hozzáférhetőek legyenek. A szelepdoboz alá rakjunk agroszövetet, vagy geotextiliát, hogy a szelepek ne a sárban feküdjenek és hogy a vakondokokat megakadályozzuk abban, hogy feltöltsék földdel az egész dobozt.
A szelepek és a vezérlőkábel összekötéséhez használhatunk vízmentes kábelcsatlakozókat, vagy jobb minőségű szigetelőszalagokat (mi az utóbbira szavazunk). Miután a mágnesszelepeknél minden kötést leellenőriztünk, kössünk be a vezérlő automatikába is minden kábelt, majd csak a legutolsó lépésként dugjuk be a vezérlő transzformátorát a konnektorba.
Végül próbáljunk ki minden egyes zónát a vezérlő manuális indítás állásában. Működés közben finomhangolhatjuk az egyes fúvókák szórásszögét és szórási távolságát is (ez a legtöbb esetben max. 25%-kal csökkenthető egy, a szórófej tetején lévő csavar segítségével).
