4. A csövek és szerelvények méretezése
Öntözőrendszerünk tervezésének utolsó része a csőhálózat hidraulikai méretezése, melynek célja az öntözőrendszer üzemeléséhez szükséges vízhozamot komolyabb (max. 20%) nyomásesés nélkül szállítani képes csőkeresztmetszet meghatározása. A csövekben ugyanis az áramló folyadék és a cső fala között súrlódási veszteség lép fel, amit mi a cső két vége közötti eltérő nyomásérték formájában, azaz nyomásveszteségként érzékelünk. A nyomásesés a keresztmetszet szűkülésével hatványozottan nő, így rosszul megválasztott csőméret esetén előfordulhat, hogy a szivattyúnál meglévő 4,5 bar nyomásunk az utolsó szórófejnél már csak 1 bar lesz és a fej csak maga mellé csorgatja a vizet. Sajnos nem csak a csöveken, hanem a szűrőkön, mágnesszelepeken és minden egyéb szerelvényen fellép kisebb nagyobb nyomásveszteség, melyekkel nagyobb rendszerek esetében szintén számolnunk kell. Átlagos méretű házikertekben 30-60 l/perc közötti vízfogyasztás esetén 1″-os szűrőt, 1″ elosztót, 1″-os mágnesszelepeket és 32-es fővezetéket alkalmazunk, melyre 20 mm-es fejbekötő csővel kötjük a szórófejeket. Amennyiben a nyomásesés táblázatot használjuk, akkor a táblázatból pontosan leolvasható az adott keresztmetszetű 10 baros KPE cső 100 m-es szakaszára vonatkozó nyomásesés és áramlási sebesség érték különböző vízhozam értékek mellett. Például 32-es cső esetében 40 l/perc vízhozam mellett 1,24 m/s áramlási sebességet és 0,74 bar nyomásesést kapunk a 100 m-es csőszakaszra. Az áramlási sebesség értéknél csak arra kell figyelnünk, hogy mindenképpen alacsonyabb legyen, mint 2,0 m/s, de optimálisan kevesebb, mint 1,5 m/s, mert az ennél nagyobb áramlási sebesség komoly vízütéssel jár:
A vízkalapács effektus akkor lép fel, amikor a nagy sebességgel áramló folyadék hirtelen akadályba ütközik (gyorsan záró szelep, vagy golyóscsap), az ilyenkor keletkező, majd ide-oda pulzáló lökéshullám a rendszer szerelvényeit könnyedén károsíthatja. Közműves csatlakozásnál főcsapot és visszaszívást gátló szerelvényt (minimum egy visszacsapó szelepet, de inkább egy légbeszívó szeleppel kombinált főcsapot) kell beépíteni. A szórófejeket ne a szárnyvezetékre ültessük rá, hanem flexibilis bekötéssel (20-as cső, vagy speciális fejbekötő csövek) szereljük, az utólagos magasságállítás érdekében. Fagyveszély esetén a hálózatot vízteleníteni kell. Erre legalkalmasabb a kompresszoros kifúvatás. Ehhez a mágnesszelepek elé célszerű vízkonnektort, vagy egy különálló kompresszorcsatlakozót beépíteni. Víztelenítéshez beépíthetünk drain szelepeket is, de ennél a megoldásnál minden öntözésnél kiüríti a szelep a hálózatot, ami nem előnyös. Leeresztéséhez kavicságyat kell kialakítani, ami naponta többször is akár 40-50 l vizet képes elnyelni. A szelepekbe szennyeződés kerülhet, ezért szivároghat, vagy nem engedi le a vizet, tehát esetleg nem működik megbízhatóan. Az esőérzékelőt olyan helyre kell felszerelni, ahol az eső szabadon éri, de a szórófejek még szeles időben se öntözzenek rá. A vezérlőegység elhelyezésénél ügyelni kell arra, hogy a beltéri vezérlőket víz nem érheti és extrém párás környezetbe (pl. szivattyúakna, vízóraakna) nem kerülhetnek! A beltéri vezérlőket csak fedett, száraz helyre építsük be. Amennyiben csak olyan helyre tudjuk felszerelni a vezérlőt, ahol az eső érheti, akkor mindenképpen kültéri modellt válasszunk, víz alá azonban ezek sem kerülhetnek, így aknákba és szelepdobozokba való beépítésük kerülendő.