1.1 A terület felmérése:
Az öntözendő terület pontos felmérése alapvető fontosságú egy öntözőrendszer tervezésekor. A célnak megfelelő műszerekkel és szerszámokkal (legtöbbször mérőszalag, derékszög, lejtős területen szintezőműszer) vegyük fel vázlatrajzra az öntözendő terület méreteit és lejtésviszonyait. Még a terepen rajzoljuk be a növényzetet, különös tekintettel minden olyan nagyobb növényre, amely a szórófejek szórásképét befolyásolhatja. Ugyanígy rajzoljuk fel a tereptárgyakat, itt figyeljünk minden olyan kerti elemre, amit öntözővíz nem érhet (érdemes a megrendelővel egyeztetni szobrok, grillsütők, padok, homokozók és játszóvárak ügyében akkor is, ha az eső éri…). Ezután rajzoljuk át vázlatrajzunkat egy méretarányos rajzra, melyen a tervet elkészíthetjük. A méretarány lehetőség szerint M=1:100 legyen, erre nagyon gyorsan tudunk majd tervezni, például a csövek mennyiségét egy egyszerű vonalzóval könnyen ki tudjuk számolni az anyagszükséglet meghatározásakor. Ha a méretek miatt ez a rajz A2-nél nagyobb méretű lenne, akkor válasszuk inkább az M=1:200 méretarányt.
1.2 Vízforrás adatai (a megfelelő nyomáson rendelkezésre álló vízmennyiség meghatározása)
Az öntözőrendszerek rotoros szórófejei 2,5-5 bar, a spray szórófejek 1,5-3 bar, míg a csepegtető csövek a 0,5-3 bar közötti nyomástartományban működnek optimálisan. Az öntözőrendszer tervezésekor tudnunk kell, hogy a vízforrás ezeken az adott nyomásértékeken mekkora vízmennyiséget (tulajdonképpen térfogatáram: az adott időegység alatt átáramlott víz mennyisége l/perc, vagy m3/h mértékegységben megadva) képes biztosítani. Vízforrásunk lehet a vezetékes víz, vagy felszín alatti vizek (ásott kút, fúrt kút), illetve felszíni vizek (tározó, tó, csatorna, stb.). Kutakból és felszíni vizekből szivattyúk segítségével nyerünk vizet, melyek karakterisztikája általában ismert. Ennek ellenére kutaknál a vezetékes vízhez hasonlóan célszerű a karakterisztikát mérés alapján megrajzolni, mert nem követhető a kútban a dinamikus (üzemi) vízszint és az önfelszívó szivattyúk hatásfoka a szívási mélység növekedésével jelentősen romlik. Sokszor nem ismert a kút hozama sem, amely meghatározza a használható munkapontokat. Az adott nyomásértékeken rendelkezésre álló szállított vízmennyiség értékekből kapott görbe a vízforrás karakterisztikája. Az egyes értékeket könnyedén meghatározhatjuk egy nyomásmérő óra, egy stopper, egy csap és egy vödör segítségével (kell még néhány fitting az összeszereléshez):
Először teljesen megnyitjuk a főcsapot, majd a nyomásmérő óra utáni csapot elzárjuk. Ekkor nincs vízkivét a rendszerben, a mérőórán leolvasható a hálózat statikus nyomása. Ezután az óra utáni csap nyitásával az áramlás nő, míg a nyomás fokozatosan csökken. Ekkor különböző nyomásértékeken megmérjük, hogy hány másodperc alatt telik meg a 10 l-es vödör, melyből már egyszerű számítással megkapjuk, hogy az adott nyomásértéken mekkora szállított vízmennyiséget biztosít a közműhálózat/szivattyú. Ez alapján megrajzolhatjuk a vízforrás karakterisztikáját, ahonnan kiválaszthatjuk a megfelelő munkapontokat.
Gyakorlatban a következő értékeket célszerű megmérni (az elkészítendő öntözőrendszer működése közben fellépő nyomásveszteségek miatt):
– rotoros szórófejekhez: 4 bar nyomás melletti vízmennyiség
– spray szórófejekhez: 3 bar nyomás mellett szállított víz
– csepegtető cső esetén: a 3 bar nyomáshoz tartozó térfogatáram
A fent vázolt „vödrös” módszerrel pontosan meghatározható a vízforrás karakterisztikája (Q-H görbe, jelleggörbe, vízhozam-diagram, stb.), de használhatunk profi karakterisztika-mérő műszert is, amely egy rugós vízátfolyásmérőből, egy nyomásmérő órából, illetve egy precíz golyóscsapból áll. Itt nyilván nincs szükség a vödörre, hiszen minden egyes nyomásértékhez le tudjuk olvasni a térfogatáramot az átfolyásmérőről. A szivattyúk műszaki adattábláján feltüntetett értékek használatát kerüljük, hiszen a szivattyúkon általában a Qmaxés Hmax értékek vannak megadva (ahol a görbe metszi a Q és H (P) tengelyt), ami a karakterisztika két végpontja, tehát ez nem egy munkapont!